Hmm...paramparamm. Voltam ma Miskolcon, elintéztem pár dolgot, meg vettem Kispál koncertjegyet. Megfigyeltem, hogy sokkal nyitottabb vagyok, ha ott járok, nem tudom miért, talán az atmoszféra, vagy mert odatartozónak érzem magam...nem tudom. Most is szépen végighallgattam a lelkes mormon vallású egyén tájékoztatóját, mondjuk főleg azért mert tetszett az akcentusa, na meg adott ingyen könyvet a mormon vallásról. Ingyen könyvért meg ugye bármit. Egyébként meg sose értettem ezeket az utcán lődörgő, a saját vallásuk szépségéről meggyőzni akaró mukikat. Nagyobb dolog az Istentre találás és az egész vallásosság annál, hogy egy idegen 2 perces hablatyolása hatására történjen.

6 éven keresztül tanultam Miskolcon, aztán ilyen-olyan okok miatt át kellett mennem más városba, de megvannak a szokott útvonalak, csapások, amiken végigmegyek, eszembe jut akkor sokminden. Nagyon hangulatos hely, nemhiába énekelt róla sok szar és jó zenekar. Csak aztán ma belebotlottam abba a lányba akibe nagyon nem akartam, a 180.000 ember közül miért ne jönnének pont ők velem szembe a barátjával. Ha eszembe jut Ő, mindig akkor érzem a legszánalmasabbnak magam...hogy, egy év után is megdobban a szívem, amikor MSN-en bejelentkezik, hogy azért teszek ki üzeneteket, azért hallgatok dalokat, hogy Ő lássa. De most is valahol tudat alatt reméltem, hogy összefutunk, aztán mikor megtörténik ez, akkor meg szar. Szar, mert eszembe jut az a sok szép emlék és mókázás, ami már nem lesz többet és az a pár évnyi beszélgetés, játszóterezés, mászkálás, örömködés, szomorkodás stb. egy pillanat alatt semmivé lett és darabokra tört.

El is indultam haza egyből, haza, nyalogatni a sebeimet, amiknek már rég be kellett volna gyógyulni. (Jó ez a blogírás, kiírom a bajaimat, mások már rég azt hiszik, hogy túl vagyok ezen.) Hazafelé lerobbant a vonat, amire mostanában 50% esély van. De nem bántam, jó volt ott ülni a sok idegen között és csak bámulni ki az ablakon.

Hazafelé meg gyalogoltam jó két kilométert,  de azt is élveztem. Gondolkodtam azon a sok szép és szomorú emléken ami Miskolchoz kötődik és egy kicsit ilyenkor mindig visszakapom a régi életem. Amit szerettem nagyon. Szóval ballagtam így a felázott betonon, Eleven Holdat hallgattam, és közben vigyorogtam.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.